George Kamitani 2. - Oboro Muramasa: Momohime - Yuzuruha - Kongiku


Az a gondolatom támad a minap, hogy átfogóbban is bemutathatnám a figurákat. Például a tervezőiken keresztül, így összefogom, de ki is emelek néhány figurát. Az első figura művész, akivel foglalkozok George Kamitani. Illusztrációi alapján készített figurák népszerűsége olyan nagy, hogy nem is egy kiadást élnek meg, hanem kettő-hármat, mint az egyik főhőséről Momohiméről is.

George Kamitani, más néven Jouji Kamitani, alapítója és vezető tervezője a Vanillaware japán videojáték-fejlesztőcégnek. A Hirosima prefektúrában született, Kamitani olyan kultusz játékok grafikai tervezője, mint a Princess Crown, Odin Sphere, Grimgrimoire és Muramasa: The Demon Penge. Kamitanit már gyerekkora óta érdekelte a számítógépes grafika és effektek. Részt vett több játék tervezésében, de ahol igazán szabadkezet kapott először az a Princess Crown, ami bár népszerű volt megbukott és ha egy ismerőse által az Atlus cég nem karolja fel, akkor ma talán nem léteznének a többi játékai, amiből a figurák is megelevenedtek. Az Odin Sphere sikerével tudta visszafizetni a tartozását és visszavenni a jogdíjak az Atlustól. A legtöbb Kamitani játékban, a Princess Crown óta, női főszereplő van, ugyanis Kamitani szereti azt a koncepciót, hogy egy fiatal lány szembe kerül egy hatalmas szörnnyel.




George Kamitani illusztrációi alapján készített figurák népszerűsége olyan nagy, hogy nem is egy kiadást élnek meg, hanem kettő-hármat. Nem csoda hiszen részlet gazdag fantasy karakterei, amiket eredetileg videojátékokba tervezett, igazi mesterművek. Jellemzően az összes nagyméretű figura. Egyik beállítása sem mondható unalmasnak vagy hogy két lábbal állnak a földön. A többség törzsből elfordul valamelyik irányba. A szebbek többségét az Alter adta ki, ami önmagában garancia a minőségre. A talpazataik nem egyszerű lapok, hanem a karakterhez illő környezet megtestesítői, mint például csordogáló patak, erdei fa, tavacska békával és hasonlók, amik önmagukban is megállnák a helyüket.


Momohime egy játszható karakter az Oboro Muramasa című játékban. Momohime egy gyengéd, kedves lány, aki a legjobbat akarja szeretteinek és a legmegátalkodottabb lelkeket is meg tudja szelídíteni. Én még nem játszottam a játékkal, de utána néztem, mert egyre jobban érdekelt az egyik kedvencem háttere. A történet szerint Momohime férjét megtámadja egy démon és megszállja, de az áldozatkész Momohime csapdába ejti a démont a saját testében, akivel közös kalandokba keveredik és megkedvelik egymást. A démon egészen megsajnálja Momohimét, aki mivel nő gyenge, hogy őt hordozza és végül szereznek egy olyan kardot, amit meg tud szállni helyette és amivel Momohime tud harcolni. Szószerin megjárják együtt a mennyet és a poklot. Közbe pedig találkoznak más karakterekkel is, mint a lentebb bemutatásra kerülő Kongiku vagy Yuzuruha rókatündérek.
Akkor térjünk is rá a 2010-es és 2013-as megjelenésű Alter figurára, amiből idén jön egy újra színezett változat. Jelenleg a 3. legnépszerűbb figura a MyfigureCollection.net oldalon. Azon szerencsések közé tartozom, akik a magukénak tudhatják. Gyűjteményem ékessége. Dinamikus, tökéletes festésű, kiegészítőkkel rendelkező figura. A kardját többféleképpen lehet kiállítani: összetolt és éppen kihúzni készülő pózban vagy már kivonva. Gyengéim a szamurájok és ezzel a légies női figurával ötvözve nagyszerű karakter lett.

Annyira részletesen ki van dolgozva, hogy nem csak a ruházat és a penge élethű, de még a szandál és annak talpa is mintha valódi volna. Alternél megjelent figurákban az a jó, hogy sok kisapró részletet kidolgoznak a figurán és közben nem vétenek egyetlen illesztési vagy festési hibát sem. Le a kalappal a precizitásuk előtt! A kis virágok a hajában, a szandálja, a lakozott körme, a kard markolata és hüvelye mind-mind gyönyörűen aprólékos. Maga a kard pengéje is meg van festve, hogy élezett fémhatású legyen. A póza azt sejteti, hogy támadás közben örökítették meg miközben egy patak köveiről ugrik át egyik partról a másikra és közben már elő is rántja a kardját vagy már vág is vele, mert kétféleképpen ki lehet állítani a kardot. Úgyhogy még a tokjában van és úgyhogy már előrántották.

Egy harcos sincsen meg segítő nélkül. A játékban a szép rókahölgyeké ez a feladat. Yuzuruha még csak idén novemberben fog megjeleni pre-painted figuraként, eddig egy garage-kit létezett belőle, de szerencsénkre kiadják ezt a kivételes figurát nekünk előre festett állapotban is már. Azért mondom, hogy kivételes, mert ilyen szép babaarcú és dús hajú figurát én még nem láttam. Egyszerűen lélegzetelállító. És azok a kis szőrpamacsokkal teli kis fülek! Egyszerűen imádnivaló! Ami nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy a rókatündérek a csábítás mesterei. A rókatündérek igazi alakja róka, de képesek felvenni emberi alakot is. Ők Inari istennő szolgái, így a játékban szentélyekben megtalálhatók, mint segítők, akiktől információkat vagy küldetést lehet kapni. A figurában egyetlen dolog zavar, hogy a kimonója nagyon rátapad a hátsófelére, ami gondolom a fiúkat már kevésbé zavarja. Szerencsére annyira egybe olvad a kimonóval, hogy nem hangsúlyos. Érdekes, hogy másokat az is zavarja, hogy elég természetellenes a tartása, ugyanis embernek nem látszódhat így egyszerre a feneke és az arca. Ráadásul nagyon hosszú nyaka van. Ez nem a gyártó hibája, mert egy az egyben ilyen az eredeti art is, ami alapján készült. Szerencsére ezek a bakik engem nem érintenek, mert engem ha egyszer az arc megfogott többé nem ereszt. Bár vannak ellen példák, mint mondjuk Kongiku. Őneki zavaróan kihangsúlyozták a mellét, azzal hogy az obival feltolták az arcába és még egy alakjában hasonló lámpást is adtak a kezébe. Szép figura lenne ő is kisebb idomokkal. Bár ha összehasonlítom Yuzuruhával elég rosszul jár. Yuzunak megnyerőbb az arca és olyan szép nagy haja van, hogy már a farkat gondolom túlzásnak tartották. Kongikunak viszont feltűzött, kevés haja van, így érvényesülhet a farok, bár nem olyan látványos, mint lehetett volna. Biztos nem akarták elterelni a figyelmet a felsőtestről. Yuzu zöld-piros színösszetétele és a talpazat növényzete nyárias hangulatú és az esernyővel a fejet emeli ki, míg Kongiku lámpása zavarba ejtő. Pedig Kongiku narancs-piros őszi színei és az ünnepeket idéző lámpás fénye (van benne izzó) nagyon hangulatos is lehetne. Kongiku játék karaktere, Yuzuhoz hasonlóan, szentélyekben található és mentés pontokhoz és segítségekhez kapcsolódik. Ő Momohime fősegítsége.

George Kamitaninak még számos gyönyörűen kivitelezett figurája készült az artjai alapján, mint a már a Figura Csatorna blogján már bemutatott Odin Sphere játékból származó Gwendolyn, aki Mercedessel szintén idén kapott újrakiadást, Velvet-ből Alter most adott ki előszőr figurát. A fent bemutatott figurák összhatása a tradicionális japán motívumokon múlik: Momohime hangulata összemosódik a cseresznyevirágzás szépségével (virágok a hajában és a ruha színe) és a szamuráj nemes méltósággal (katana, hajdíszfésű, kimonó és némi páncél elemek). Momohime a harcos hercegnő, Kongiku (ősz) és Yuzuruha (nyár) pedig rókatündérek a japán flórklórból.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Figura bemutató - Iron Man Mark

Velvet (Yamato)

Rozen Maiden