Japánban a Sailor Moon mellett a Pretty Cure - más néven
Precure - évadok örvendnek még a legnagyobb franchise-nak. Nem is csoda, hiszen
melyik kislány ne szeretné a fodros ruhás, mindig vidám és erős mahou
shoujokat?
A következőkben spoilerekkel teli cikket olvashattok. Ha
valaki tervezi megnézni az animét, akkor óvatosan olvasson tovább, vagy a kék
figura képétől a liláig ne olvassa a szöveget.
2004-ben indult el az első évad, és azóta is töretlenül,
hétről hétre jönnek az új részek, immáron több, mint tíz éve. A Heartcatch Precure évad a hetedik a sorban,
2010-2011 között sugározták és sokak szerint ez volt a vízválasztó a Fresh
Precure! évad után. Kb. az anime felénél járhattunk, amikor a Megahouse
bejelentette az összesen négy lányig bővült csapat 1/8-as méretezésű
figuraváltozatát, és később, 2011 decemberében újra ki is adta a őket nagy
népszerűségük miatt. Az anime alap témája ezúttal a virágok és a divat lett, ez
természetesen meg is látszik a ruhákon és a dobozokon is. A figurák dobozai vastag
kartonpapírból készültek, és meglehetősen masszívak. Formára tökéletesen
egyformák, csak színezésük különbözik.
A csapat vezetője Cure Blossom, aki bénasága miatt a
legrosszabb Precure harcosnak tartotta magát a sorozat elején. Természetesen
imádja a virágokat. Átalakulása után őt nevezhetjük mezei a virágok
Precure-jának.
 |
Cure Blossom |
Cure Marine, aki nem sokkal később a társa lesz, hírhedt a divat iránti szeretetéről, és vicces támadásáról. Ő a tengeri szellőben ringó virágok képviselője.
 |
Cure Marine |
A sorozat 23. részében csatlakozik a duóhoz Cure Sunshine,
aki a diáktanács elnöke. Első látásra fiúnak tűnhet, mivel rendszeresen a fiúk
egyenruháját viseli, azonban mahou shoujová válásakor haja megnő, ezzel
teljesen más árnyalatot adva arcának. Harmadik tagként mondhatjuk, hogy ő
testesíti meg a napraforgókat és a napfényt. Külön kiemelném, hogy a segítő
partnere, Potpourri, a sorozat közben „jön világra”, azaz egy kisgyerekhez hűen
sokat duzzog és nagyon élettel teli. Ezzel kb. ellentéte Cure Sunchine-nak, aki
mindig higgadt és precíz. Sunshine-hoz járt egy extra arc is. Az alap arca -
tőle megszokott módon - komolyságot sugároz, míg az extra, kacsintós
arckifejezést akkor láthatjuk, amikor előhívja a harchoz tamburinját. A
tamburinja külön rakható a kezébe. (Ezt most nem fotóztam le külön, mert elég
nehéz úgy visszaállítanom a kezébe, hogy ne essen le mindig.) Nekem a kacsintós
arca tetszik, így is állítottam ki a legtöbb képhez.
 |
Cure Sunshine |
Az anime közben megismerkedhetünk Cure Moonlighttal, aki pár
évvel idősebb az előbb említett három lánynál. Sokáig nem is csatlakozik a
lányokhoz, ugyanis régen, amikor Precure-ként harcolt az ellensége ellen,
eltört a magja, azaz az átalakuláshoz szükséges „medálja”. Azóta nem alakult
át, mivel mély nyomot hagyott benne ez a harc, ahol a medálja eltörése egyben a
segítő partnere, Cologne halálát is jelentette. Később azonban a három lány
által gyűjtött virágmagvak erejét felhasználva újra rászánja magát, hogy
Precure harcos legyen, és vele össze is áll a kvartett. Cure Moonlight testesíti
meg a holdfényben tündöklő virágokat. A figura – a karakter életkora miatt – természetesen
magasabb a másik háromnál, és ezt még egy extrán magasító talpazat is segíti.
Partnere külön talpazatot kapott, ellentétben az előbbi három lánynál, ahol a
figura talpazatába illeszthetők a tartó pálcikák.
 |
Cure Moonlight |
Észre vehető, hogy mindannyian egy lábon állnak, Cure Blossom és Cure Marine meglehetősen dinamikus pózban. Cure Sunshine és Cure Moonlight már kissé visszafogottabbak, nem is csoda, hiszen az animében is meglehetősen érett személyiségük van. Utóbbi két figura egymás tökéletes ellentétei, már ami a színüket és nevüket illeti.
Szerintem nagyon szépen kidolgozott figurákhoz lehet
szerencsénk. A Precure évadok közül eddig ők, és még két lány kapott ekkora
figura verziót, illetve két ellenség is, akik közül egyik ezen évad harcosainak
ellensége, Dark Precure. Ezzel mondhatjuk, hogy ebből az évadból mindenki
kapott egy figura verziót. (Talán csak Cure Flower nem kapott, de őt nem is
sokat láthatjuk az animében.)
Ha valaki egy méretesebb mahou shoujo figurát szeretne a
gyűjteményében tudni, akkor ajánlom szeretettel Heartcatch szériát. Viszont ha
valaki csak kisebb kollekciót szeretne varázsló lányok sorozatából, akkor az
eddig két tagú
Suite Precure figurákat tudom még javasolni.
A bemutató szerzője Ágostai Katalin.
További képek:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése