Nagyon kezdőknek


Előre is elnézést azoktól, akik nem tartoznak a kezdők közé, ez a poszt most nem nekik fog szólni :D

Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen az első posztom ezen a blogon. Mivel nem rég indult, és hazánkban egyelőre igen kevés a gyűjtő, az jutott eszembe, hogy nem ártana az alapokról írni egy kicsit. Jó, így elsőre nem megyek bele a figura típusokba meg gyártókba, mert egyrészt kicsit száraz a téma, másrészt én sem vagyok profi, hogy ezekről szövegeljek.
Tudom, hogy sok olvasó most ráncolni fogja a homlokát, de reményeim szerint egy-két érdeklődő, kezdő emberkének talán jól jön a mostani bejegyzés.

 
Nekem a MyFigureCollection rengeteget segített abban, hogy infókat gyűjtsek, kérdéseket tehessek fel és a legújabb megjelenésekről is hírt kapjak. Az oldalt nagyrészt a felhasználók alakítják (a világ minden pontjáról), sőt, magasabb szintű profillal már adminok is lehetünk.
Lassan reklámszerű lesz a bejegyzésem, de azért nem hagyom abba :D
Regisztrálás után megírhatjuk a bemutatkozásunkat, kereshetünk ismerősöket vagy új barátokat, összerakhatjuk a jelenlegi gyűjteményünket, az előrendeléseinket és a kívánságlistánkat is. Ezen kívül külön kis listákat állíthatunk össze a saját ízlésünk szerint (pl: elfek, Naruto, szexi – ami csak eszünkbe jut :D). Ezen kívül feltölthetünk képeket, blogot vezethetünk, beléphetünk klubokba, keresgélhetünk az eladó figurák között, vagy épp elpasszolhatunk egy előrendelést. A MFC tényleg nagyon hasznos, kész.

Plusz segítség:
Egyik nap láttam facebookon a Mondo egyik figurás megosztása alatt, hogy valaki az egyik ősrégi Naruto figuránál megkérdezte, hogy hol kapható - vagy valami ilyesmi. Innen rögtön az jutott eszembe, hogy sokan azt hiszik, a figurák úgy kaphatók, mint mondjuk a tömeggyártott Barbie babák (mondjuk ott is van kivétel), pedig a dolog nagyon máshogy működik.

Egy vadiúj figura élete úgy kezdődik, hogy a gyártó bejelenti a megjelenését. Ilyenkor jó esetben legalább egy skiccet bemutatnak róla, de gyakori az is, hogy csak a nevet dobják be. Na, az ilyen bejelentések szinte azonnal felkerülnek az MFC-re, mert sok a túlbuzgó rajongó (Y)
A legfrissebb adatlapok megjelenéséről a legkönnyebben úgy szerezhetünk tudomást, ha feliratkozunk rá, így amikor belépünk, a ’Notifications’ mellett egy kis szám jelzi majd az újdonságokat. (Így iratkozhatsz fel: Legörgetsz a főoldalon, a ’Databases’ alatt kiválasztod a ’Figures’ fület, és amikor a képecskék átváltottak, ugyanazt a ’Figures’ fület nyomod meg. A következő oldalon a ’Latest Additions’ alatt már a friss dolgokat láthatod, a ’Subscribe’ gombbal pedig feliratkozhatunk. Egyszóval innentől kezdve belépéskor mindig láthatjuk a ’Notifications’ fülecske alatt, hogy mik jelentek meg.)


A másik nagyon fontos tudnivaló, hogy feliratkozhatunk a követni kívánt figurákra is. Szóval ha kikerested a Narutós figurák közül a kedvenceidet, és érdekel, hogy ki mit kommentel alá, esetleg változtatják-e a megjelenése időpontját, vagy újra megjelentetik-e (az a legjobb :D), akkor jobb oldalt ugyanúgy iratkozz fel.
Visszatérve az új figura bejelentéséhez – a hetek és hónapok teltével egyre több infó kerül fel a figuról, például a gyártó, a figura típusa, anyaga, méretaránya stb stb, és itt szerezhetünk tudomást arról is, hogy mikortól rendelhetjük meg. Erre nincs sok időnk, úgyhogy ha komolyan be szeretnénk szerezni, akkor egy-két hétnél tovább ne várjunk (figyeljünk az időpontokra és a lent kommentelő gurukra). Innentől kezdve nincs más dolgunk, míg kivárni a megjelenés időpontját (a megrendelés és a megjelenés között súlyos hónapok telnek el, de legalább van idő gyűjtögetni :D). Ha valaki lemaradt az előrendelésről, akkor érdemes figyelni a profilok alatt zajló beszélgetésekre, ugyanis 100%, hogy valakik valamilyen okból elpasszolják a rendelésüket. Ja és persze megjelenés után egy-két napig (ha több online boltot is nézegetünk), nagy esélyünk van arra, hogy közvetlenül a bolttól rendeljük meg. 


Végezetül van az az eset is, amikor egy figura már régóta nem kapható, akkor csak használtan tudjuk beszerezni. Néha azonban előfordulhat, hogy a gyártó ismét megjelenteti, ez kb. 1-3 év az eredeti megjelenéstől számítva. Ilyen ismételt megjelenése csak a nagyon népszerű figuráknak van, de akkor az is előfordulhat, hogy többször is újra kiadják. Ez persze szintén megjelenik a figura MFC-n található profiljában.

Fuh, remélem azért akad olyan olvasó, aki hasznosnak találta a bejegyzésem, nem pedig ásítozott rajta :D


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Figura bemutató - Iron Man Mark

Velvet (Yamato)

Belldandy figurák - Swimsuit Ver.