Shoujo Kakumei Utena - Tenjou Utena
Tavaly októberben jelent meg ez a harcias szépség a MegaHouse gyártásában. Tenjou Utena neve remélem minden elkötelezett hazai anime fannak ismerősen cseng, mert egy klasszikusról van ám szó. Régi nagy kedvencem, így kénytelen vagyok elfogultságot bejelenteni. Igazi csemege retro és shoujo érdeklődésemnek és nem gondoltam volna, hogy egy lassan 20 éves animéből, ami még csak nem is kapott remaket, csinálnak majd új figurát.
Uténa kimondottan olyan, hogy többedik megnézésre is mondhat újat, attól függően mennyire tudunk a dolgok mögé látni. Ne
tévesszen meg senkit, amiért a köztudatban yuriként él, inkább közelit a
shoujo aihoz, de igazából mindenféle párok és szerelmek kialakulnak,
heterok és homok egyaránt; de nem is igazán a szerelemre, mint inkább a
barátságra és az emberi kapcsolatokra van kihegyezve a történet. A történetünk főszereplője Tenjou Utena, aki egészen kisgyerekkorában
elvesztette a szüleit. Ő is a szüleivel szeretett volna halni, de jött
egy herceg, aki a kedvességével megvigasztalta. A kislánynak egy rózsás
gyűrűt adott, ami majd egy napon visszavezeti hozzá. A herceg akkora
hatást gyakorolt Uténára, hogy úgy döntött ő is herceg akar lenni, hogy
megvédje a kiszolgáltatott hölgyeket. A későbbiekben ez az egyszerűnek
tűnő gyerekkori élmény még tovább bonyolódik, mivel Uténa nem emlékszik
mindenre. Az iskolában a
fiúk egyenruháját hordja, ami kiváltja a tanárok ellenszenvét,
de mindig kivágja magát a találékonyságával. Fiús modora és cool
viselkedése miatt sok lány rajongója akad. Egyik nap meglátja, hogy a
kendo csapat kapitánya, Saionji megüt egy lányt. Persze Uténa rögtön a
segítségére siet. Saionji nem is foglalkozna Uténával, de meglátja a
rózsapecsétes gyűrűt az ujján, ami párbajozók jelképe, és kihívja egy
párbajra. Uténát sorra hívják ki párbajozni, de nem a vívás a lényeg, hanem az érzelmek és a célok, hogy ki miért küzd.
Azt hiszem a fentiekkel a ruházat és a kard jelentőségét is bemutattam. Annyit még a ruhával kapcsolatban, hogy a sort felett az a kis miniszoknyának beillő fodor és a vállap csak a párbajok alatt láthatóak rajta. Mert van neki egy kis magical girlös átváltozása egy harci indulóval egybekötve, amíg eléri az arénát, ahol párbajozik. És a rózsa, ami a mellkasára van tűzve a cél, amit az ellenfelének le kellene tudni vágni, ahhoz hogy nyerjen (nem vérre megy). Ez a tipikus '90-es évekbeli időhúzás volt, de van jelentősége. Egyszerre jelenik meg rajta a nőiesség (szoknya, rózsa) és a férfiasság (katonai dísz és kard) szimbólumai. Ezzel és az egész animében azt boncolgatják egy lány meddig mehet el nőiessége és önállósága feladásában.
A figura póza azt a pillanatot kapta el, amit tipikusan fel szokott venni Uténa, amikor lendületet vesz a párbajokhoz. Amikor készül lerohanni az ellenfelét. (Mondjuk akkor miért is mosolyog? Biztos hogy eladhatóbb legyen, mint egy fenyegető figura...) A festék sehol nem folyt ki a vonalból az egész figurán. Tökéletes munka, amit a Megahouse-tól megszoktunk és még jó ár-érték arányban is volt.
A gyönyörűen kivitelezett kard még a figura erőssége. A növényi motívum indáinak festése se megy ki a vonalból pedig elég hajszálvékony hozzá. A kék kő a markolat ujjvédőjén úgy csillog, mint egy igazi drágakő és szép kontrasztot eredményez a rózsaszínre lakkozott körmökkel (ilyen apróságra odafigyelnek, hogy lakozva legyen a figura körme!).
A talpazat hangulatemelő hatására is odafigyelt a gyártó, amiről a rózsapecsétgyűrű mintája köszön vissza.
Akkor most lássuk mi ronthatja az összhatást. A figura negatívuma a túl hosszú lába, amit én még meg is bocsátanék, de a combja túl erős a kis fenékhez képest és hátulról úgy tűnik, mintha herezacskója lenne... Szerencsére a kiállított figurát mindig elölről nézem, így olyan mintha ez a hiba meg sem történt volna. Sajnos van egy szemből is látható baki. Hogy létezik az hogy egy kabát egy nő mellének az aljára simuljon és több rétegen keresztül is látszódjon a mellbimbó? Szerencsére a sötét szín miatt nem szembetűnő és vannak feltűnőbb kiegészítői, amik elterelik a figyelmet, de ez akkor is bosszantó. Néhányan ezek miatt az anatómiai pontatlanságok miatt inkább a Sega Uténáját részesítették előnyben, ami közel egyidőben jelent meg vele, de az kevésbé volt részletes és az arca se volt ilyen szépen kidolgozva. Lásd lent. Így leszavaztam, bár olcsóbb volt az tény.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése